Eszter Tanya

Bemutatkozás

Magyarország délkeleti részén Orosháza és Békéscsaba között, Csorvás határában 55 hektár családi gazdaságban található az Eszter Tanya. A falusi szálláshely kialakításában pályázati lehetőség is segített bennünket, hogy korhű, tájjellegű bútorokkal, népi szőttesekkel az alföldi tanya eredeti állapotát mutassuk be, azzal a céllal hogy az ide látogatók átélhessék a paraszti élet  hangulatát.

A mezőgazdaság és a falusi szállásadás, vendéglátás összekapcsolódása tanyagazdaságunkban közvetlenül megismerhető. Állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozunk, saját földjeinken gazdálkodunk, melyek a tanya közvetlen környezetében vannak. Az állatok takarmányozása is a saját gazdaságból kerül ki (búza, árpa, kukorica, lucerna). A hétköznapok teendőibe is beleláthatnak az ide látogatók az állatok etetése, gondozása kapcsán. Fontosnak tartjuk azt bemutatni, hogy saját gazdaságban nevelt állataink szükségletünket fedezik, érdemes munkát és fáradságot rá áldozni hogy megbízható minőségű élelmiszerrel lássuk el a családunkat.
Tanyánk kisebb rendezvények helyszíneként is alkalmas. Minden ember lelki igényének megfelelően más-más élményt nyújt ez a hely. A csendet és a nyugalmat, amiből a ma emberének kevés van, itt megtalálhatja. Teljesen más minőségű pihenést, aktív kikapcsolódási lehetőséget nyújt az ide látogatóknak.

Kirándulási lehetőségek

– Csorváson a Hudák család szövőműhelyének bemutatóterme a Reck kúriában található, ahol népi szőttesek és magyar nemesi és polgári díszruhákat készítő varrodájuk működik

– Csorvás város látnivalói: katolikus, református, evangélikus templomok; Bartók Emlékmű; Millenniumi Díszkút; Európában ritkaságnak számító erdélyi hérics a Körös–Maros Nemzeti Park részeként területi védelmet élvez, és a nemzeti park kifejezetten az erdélyi hérics számára kedvező természetvédelmi kezeléseket végez.

– Rózsa Sándor által is sokat látogatott híres Kondorosi Csárda és Csárda Múzeum megtekinthető és a csárdában ebédelhet is a kedves vendég

– Kardoskúton a Fehér-tó és a Körös-Maros Nemzeti Park állatvilága (szürkemarha, rackajuh…) látogatható meg

– Békéscsabán a Munkácsy Mihály Múzeum és Emlékház, az evangélikus Nagytemplom és a Jókai Színház tekinthető meg.

– Gyulán meglátogatható a Gyulai Várfürdő, Gyulai Vár és Almásy-kastély és a Százéves Cukrászda

– Szabadkígyóson a Wenckheim kastély várja a látogatókat

– Szarvason az Arborétumban tett séta és hajókázás nyújthat kikapcsolódási lehetőséget

– Mezőhegyesen a nagy múltú Ménesbirtok található

– Orosházán ellátogathat a Rágyánszki Arborétumba, a Darvas József Emlékházba, a Szántó Kovács Múzeumba

– Gyopároson a Gyógy-, Park- és Élményfürdőbe látogathat, melynek vize alkalmas többek között mozgásszervi bántalmak kezelésére.